Feliratkozás a Hadházi Farkasok RSS-ére
Következő mérkőzés

DEAC U20
vs
Hadházi Farkasok

Helyszín:
Debrecen, Kossuth L. Gim.
Időpont:
2010. 06. 23. (szerda) 19:30

Hajdúhadház története

Bocskai István lovasszobra

 

 

 

 

 

 

Hajdúhadház területén már a prehisztorikus (történelem előtti) időszakban is éltek emberek. Réz- és bronzkori leletek sokaságát (kardok, csákányok, edények) tárták fel a város területén és közvetlen környékén.

A középkori írásos forrásokban, a XII. századtól találkozunk a város nevével, mely Szabolcs Vármegyéhez tartozott.  A XIV. században már templommal rendelkezett a település, melyet a középkor folyamán több nemesi család mellett Zsigmond király, Szilágyi Erzsébet, és a Hunyadiak is birtokoltak.

 

A település központjában lévő dombon 1437-ben egy egyhajós gótikus templomot építettek (nem elképzelhetetlen, hogy a régi romjain), melyet a későbbiekben toronnyal egészítettek ki és fallal vettek körül.

Hadház a XVI. században, a török hódítás és az ország részekre szakadásának időszakában sok pusztítást volt kénytelen elszenvedni. Szabolcs Vármegye, s így Hadház is a Magyar Királyság területéhez tartozott, s csak két rövid időszakra (1621 - 1629. és 1645 - 1648.) csatolták hat másik vármegye településeivel együtt az Erdélyi Felyedelemséghez. A Török Hódoltsághoz soha nem tartozott, de határmenti fekvéséből adódón, gyakran érték támadások török, császári és magyar részről egyaránt.

A tizenötéves háború időszakában Hadház, sok más településhez hasonlóan szinte teljesen elnéptelenedett, és elpusztult.

 

Bocskai István, Magyarország választott fejedelme 1605-ben hajdúkat telepített le Hadházon is, s 1605. december 12-én, Korponán kelt oklevelében e településnek is városi rangot adományozott.

A fejedelem halála (1606. Kassa) miatt a hajdúk még évekig nem tudtak érvényt szerezni kiváltságaiknak, s elfoglalni a számukra lakóhelyül kijelölt telelpüléseket. Hadházra is valószínűleg csak 1610. körül telepedtek le véglegesen. A letelepülés itt is tisztjeik vezetésével, tizedekben történt (Hadházon négy tizedben), a letelepedést követően pedig hozzáláttak a város meglévő védműveinekfelújításához és újak kialakításához. Erre nagy szükségük volt, hiszen a béke még sokáig nem köszöntött az országra, s hajdúszabadságukat is igen gyakran meg kellett védeniük.

A városban talált gótikus templomot felújították és erős, lőrésekkel ellátott kőfallal vették körül, melyhez figyelőtornyot is építettek. Sokak szerint a térség legszebb, s védelmi feladatokat legjobban ellátó erődtemplomát sikerült megépíteniük. Az erődtemplom mellett pedig a település szélein körbe futó, hajdúpalánknak nevezett erődítmény biztosította a városban lakók védelmét.

Hadház 1872-ig volt szabad hajdúváros.

 

A dualizmus időszakában (1867-1918.) és a Horthy korszakban (1919-1945) Hadház nagyközségként, rendezett tanácsú városként és megyei városként élte életét. S ebben az időszakban több jelentős, ma is álló és a városképet meghatározó épülettel gazdagodott. 1872-ben épült fel a neoromán stílusú, kéttornyú református templom, mely napjainkban is a város jelképének tekinthető. A régi templomot ekkortól nem használták, hagyták pusztulni, majd a század végén le is bontották és a helyére 1896-ban református elemi iskolát építettek, melynek egyik épületszárnya ma is áll és iskolaként (Dr Földi János Általános Iskola) működik.
A főtéren 1912-ben épült fel a Bocskay Szálloda, melynek épülete napjainkban a Városházának ad otthont, s ugyanezen évben épült a a Kossuth utca elején a Gazdasági Bank épülete is, mely 1955-től Művelődési Házként működik. 

 

A második világháborúban, a német megszállást követő szövetséges támadások Hajdúhadházon is nagy pusztítást okoztak, ekkor érte bombatalálat az új, kéttornyú templomot, mely ennek következtében teljesen kiégett, s melynek helyreállítása napjainkban is folyik.   

 

A második világháborút követően Hajdúhadház is a "szocialista fejlődés" útjára lépett, minek következtében eltűntek tanyái és virágzó parasztgazdaságai, tönkrementek gyönyörű lakó- és középületei, megszűnt a társadalmi önszerveződés a lakosság körében, s a cigányság térnyerésének és pusztításának következtében szinte teljesen eltűntek korábban virágzó kertségei.

 

Hadház, az 1936-ban elveszített városi rangját a rendszerváltás időszakában, 1989. március 1-én, a szomszéd településsel, Téglással történő egyesítést követően nyeri el újra, Hadháztéglás néven. A két település különválását követően, 1991. május 1-én Hajdúhadház önállóan is megkapta a városi címet.

 

Jelenleg Kelet-Magyarország, egyik leghátrányosabb helyzetű, de a múlt rendszer nyomasztó és visszahúzó öröksége ellenére dinamikusan fejlődő városa, a Hajdúhadházi Kistérség központja.

 

Palatábla
Csak a bejelentkezett felhasználók írhatnak üzenetet!
t-mac01:
ma edzés a földiben 16.00-tól! Jöjjetek!!!
ma 12:38
t-mac01:
Értettük te törpe ló:D
tegnap 23:40
én kicsi pónim:
Persze hogy lesz.Megbeszéltük, hogy 16 órára rendesen megyünk befele, hisz ekkor van az edzésidőpontunk és már javában tart az iskola.Ennyi.
tegnap 16:12
t-mac01:
Passz Geri! a főnököt hívd!
tegnap 11:18
Geri:
Mikor fog eldőlni h lesz-e edzés a héten?
2010.Szeptember 01. 16:12
fnorbi:
jövő héten pénteken lesz az első edzés?
2010.Augusztus 24. 19:20
ffekete:
Szia Dénes! Most találtam meg a honlapotokat. Minden elismerésem a hosszú küzdésért és a szép eredményekért. Kedves, hogy engem is szerepeltettek a honlapon. Köszönöm. Ha tehetem szívesen segítek. Fekete Ferenc
2010.Augusztus 24. 16:54
Kriszti:
amúgy már csak jövőhéten lehet menni, mert utána már tanítás
2010.Augusztus 21. 15:36
Aaaah:
és akkor minden szerdán van mostmár ? ^^
2010.Augusztus 20. 22:17
Kriszti:
De "Jó" hogy a szerda a csajoké lenne!!
2010.Augusztus 18. 18:14
Copyright © 2008 hadhazifarkasok.hu - Minden jog fenntartva.
Oldaltérkép
Valid CSS! Valid XHTML 1.0 Transitional
Legenerálva: 0.092082 sec alatt