Feliratkozás a Hadházi Farkasok RSS-ére
Következő mérkőzés

Hadhazi Farkasok
vs
Baumaksz

Helyszín:
Hajdúhadház, Földi Iskola
Időpont:
2010. 03. 12. (péntek) 16:30

Amire büszkék lehetünk városunkban

Városunk, Hajdúhadház első hallásra, illetve ránézésre egy poros, alföldi kisvárosnak tűnhet, melyben alig akad megtekintésre érdemes, komoly értékkel bíró látványosság. S az emberek többségének is csak azok a negatív töltésű, a szenzációhajhász médiák által felfújt dolgok jutnak eszébe, melyeknek köszönhetően nem mondható túl jónak városunk híre és megítélése.

Mi, hajdúhadházon élő, lelkes hazafiak azonban tudjuk, hogy szülővárosunk több és jobb annál, mint amit a felületes információkkal rendelkező emberek hisznek és tudni vélnek róla. A mi szívünk nagyot dobban, ha hosszabb útról hazatérve megpillantjuk református templomunk aranyló tornyait. A neoromán stílusú templom alapjait még 1847-ben elkészíteték, a szabadságharc (1848-49.) és az azt követő megtorló időszak azonban nem kedvezett az építkezésnek. A kiegyezést (1867.) követően, 1870-ben indult újra az építkezés, melyet 1872-ben fejeztek be. A II. világháború folyamán, 1944-ben a templom egy bombázás során leégett, a felújításhoz csak 1948-ban tudtak hozzákezdeni, s a teljes helyreállítás még napjainkban sem történt meg.

A templommal szemben városunk szívében áll Bocskai István fejedelmünk lovasszobra. Bocskai, Magyarország 1605-ben választott fejedelme, a hajdúk letelepítője, ki a "két pogány közt", a részekre szakadt magyar királyság egységét és függetlenségét akarta újra megteremteni. Hiszük, hogy ma is vigyázza népe boldogulását. A szobrot a hajdúk letelepítésének 400. évfordulóján, 2005. december 12-én leplezték le.

A főtéren, városunk emlékparkjában áll az I. világháború hősi halottjainak emléket állító szobor, melynek talapzatán városunk 306 háborús áldozatának neve olvasható. Itt található továbbá a II. világháború áldozatainak emlékköve, valamint a függetlenségi harcot eltipró szovjet tankot szimbolizáló 56-os emlékmű is.

A Bocskai téren áll Hunyadi László szobrászművész alkotása, a Múzsa. A Földi János Általános Iskolában pedig a Hortobágyi Nemzetközi Alkotótábor művészei által készített pannókból álló kiállítás tekinthető meg. Pannók lettek elhelyezve még a Városházán, a Szilágyi Dániel Gimnázium épületében, valamint az Új Barázda Agrárszövetkezet tárgyalótermében is.

A városközpontban található, a Földi Emlékház helyén épült Földi János Könyvtár, Emlékház és Galéria, melynek állandó kiállításai Hajdúhadház híres szülötteinek állítanak emléket. Találkozhatunk Dr Földi János hajdúkerületi orvos, Szilágyi Dániel 48-as huszár és törökországi emigráns munkásságát bemutató kiállítással. S tárlatok emlékeznek meg városunk múltjával foglalkozó nagy elődök, Nagy Sándor és É. Kiss Sándor munkásságáról, valamint Sillye Ferenc és Pély Nagy Gábor hajdúkapitányokról.  

A könyvtárral szemben található a 2001-ben elhunyt Égerházi Imre festőművész Alkotóháza, mely a nemzetközileg elismert festő művészi alkotásainak, valamint művészeti szervező tevékenységének állít emléket, s igyekszik bemutatni azt.

Sillye Ferenc hajdúkapitány emlékét őrzi még a nagyerdőn, a hős sírjánál állított kopjafa. Városunk kapitánya a török kiűzésének vérzivataros időszakában, 1693-ban egy tatár betörés alkalmával próbálta menekíteni a város értékeit. A harcokban azonban életét veszítette, a néphagyomány szerint nyílveszővel lőtték át nyakát. A hős sírja a városunkat érintő túristaútvonalak mentén található, melyeken a várost övező természeti szépségek miatt is érdemes végigsétálni, esetleg kerékpározni.

 

Palatábla
Csak a bejelentkezett felhasználók írhatnak üzenetet!
főni:
Lesz egy másik megbeszélés is. Hadházi fiatalokból formálódik egy közösség, amely tenni szeretne a településéért. Erre is várlak benneteket! Ez a kosaras megbeszélés előtt lesz. 11:00 órától, szintén a Műv.Házban.
ma 2:12
főni:
Szombaton a Műv.Házban lenne egy kis megbeszélés. 12:40-kor tudjuk kezdeni. Max egy óra - néhány fontos dolgot meg kell vitatnunk!
ma 2:09
t-mac01:
Nagy a szátok mint mindig:D Majd meglátom h mit fogtok alakítani:P
tegnap 20:57
kobe#8:
Csatlakoznék Szabicshoz nem kell a rinya :D:D
tegnap 20:08
bics:
nem kell rinyálni TomTom, mindig csak ebböl állsz ki!!!:D
tegnap 19:34
t-mac01:
Talán! Ne vegyetek rá mérget h fogok játszani.
tegnap 14:36
kobe#8:
Na még itt a végén lesz egy olyan meccsünk ahol teljes csapattal leszünk! :)
tegnap 13:27
t-mac01:
Majd meglátjuk h mennyit bír,nem akarom megerőltetni sem, de jó lenne ha nyernénk;)
tegnap 13:25
Geri:
Tom, nem kell erőltetni. Annyit játszol amennyit bírsz. De maga a jelenléteddel is sokat segíthetsz!
tegnap 12:44
t-mac01:
Jeee meccs!:) Megyek de nem vok teljes értékű játékos még mindig. Megnézzük mit bír a lábam.
tegnap 12:20
Copyright © 2008 hadhazifarkasok.hu - Minden jog fenntartva.
Oldaltérkép
Valid CSS! Valid XHTML 1.0 Transitional
Legenerálva: 0.009514 sec alatt