Feliratkozás a Hadházi Farkasok RSS-ére
Következő mérkőzés

Hadhazi Farkasok
vs
Baumaksz

Helyszín:
Hajdúhadház, Földi Iskola
Időpont:
2010. 03. 12. (péntek) 16:30

A felnőtt férfi kosárlabda-csapat története

A Hajdúhadházi Kosárlabda Klub 1998. óta versenyeztet felnőtt férfi csapatot a hajdú – bihar megyei kosárlabda bajnokságban. A klub is azzal a céllal alakult, hogy szervezeti hátteret biztosítson a versenyzéshez.

A sportágat még általános iskolai tanulmányaik során ismerték és szerették meg a lelkes, klubalapítók. A Dr. Földi János Általános Iskolában az 1980-as években indult el a kosárlabda oktatás Csapó Zsuzsanna testnevelő tanárnő vezetésével. Fiú és lány vonalon is csatlakoztak az MKOSZ által elindított mini kosárlabda programhoz, mely révén a vidéki fiatalok számára valósággal kitárult a világ. A későbbiekben Fekete Ferenc, Bodnár Mihály és Vitos Elemér edzői irányításával újabb korosztályok is megismerkedhettek a sportággal, s a versenyzés élményével. A kosárlabda népszerűségét talán legjobban, a minden évben megrendezésre kerülő 2000 perces mérkőzések mutatták, melyeken az iskola felső tagozatos tanulóinak csapatai játszottak. Mindezek ellenére a 90-es évek végére lassan elhalt a kosárlabda sportág oktatása az iskolában.

A sportág szeretete azonban sokakban megmaradt, így egyesületi keretek között tovább sportolhattak a legelhivatottabbak. A klubot éppen felnőttkorba lépő fiatal kosarasok (Csáfordi Dénes, Csáfordi László, Csibi Attila, Enyedi Lajos, Gábor András, Győri Béla, Takács Sándor) alapították 1997-ben. Közülük ma már csak Csáfordi Dénes és Győri Béla aktív játékosai a csapatnak.

A fiatal csapat 1998-tól kezdett versenyezni a felnőtt megyei bajnokságban. Az első években szinte győzelem nélkül küzdötték végig a bajnokságot. Edző sem mindig volt a csapat mellett, de folyamatosan versenyeztek.

A kezdeti sikertelenséget rövid távon, debreceni, tapasztaltabb játékosok hadházra csábításával próbálták ellensúlyozni, de ez sajnos valóban csak rövid távú, átmeneti sikereket hozott. S a csapat egységére gyakorolt negatív hatásai, egyes hadházi játékosok esetében sajnos visszafordíthatatlan következményekkel jártak.

Sikeresebbnek bizonyult a tehetséges, s kiemelkedő testi adottságokkal rendelkező általános iskolás tanulók felkutatása, akik a felnőtt csapat edzéseit kezdték látogatni, s rövid időn belül a csapat meghatározó játékosaivá váltak.

A hosszú távú, tartós eredményt azonban az utánpótlás nevelés beindítása hozta meg. 1998-ban a klub vezetői, Csáfordi Dénes és Gábor András két általános iskolás korosztályt is bevontak a nevelésbe. Ezek közül az idősebbeknél (7.osztály) részsikereket értek el. Az utánpótlás csapat egy év után megszűnt, de több játékos a felnőtt csapatban folytatta pályafutását.

Az 1986-87-es születésű fiatalokat azonban Csáfordi Dénesnek sikerült együtt tartania, s megyei és országos bajnokságokban versenyeztetve olyan csapatot létrehozni, mely néhány évig a Debreceni Vadkakasok egyik utánpótláscsapatát biztosította, s melynek játékosállománya jelenleg a felnőtt csapat gerincét alkotja.

A felnőtt csapat kezdeti edzőproblémái 1999-ben oldódtak meg, mikor Tarsoly Andor vállalta el az edzői munkát. Távozását követően pedig az utánpótlás vonalon sikereket elérő Csáfordi Dénes vette át néhány évre a felnőtt csapat irányítását is.

A klub és a csapat folyamatosan anyagi problémákkal küzdött, ez esetenként sajnos a hadházi fiatalok játékára is rányomta a bélyegét. A kegyelemdöfést az jelentette a csapat számára, amikor 2001-től nem kapott edzési lehetőséget a Földi Iskola tornatermében.

Az utánpótlás csapat számára, akik éppen ekkor Vadkakas színekben is versenyeztek, Debrecenben találtak helyszínt az edzéseknek, a felnőtt csapat pedig egy jól időzített lehetőséget kapott, mellyel élve átvészelte történetének egyik legnagyobb mélypontját.

Hajdúsámsonban, egyes körökben, akik pénzt is hajlandóak voltak áldozni nemes cél érdekében, megfogalmazódott egy NB II-es kosárlabdacsapat igénye. Az első évekre vonatkozóan azt is vállalták, hogy nem helyi játékosokkal indulnak el. A sors összehozta őket a hadházi klub elnökével, Csáfordi Dénessel, aki elvállalta a felkérést, s a szülővárosában ellehetetlenült, addig megyei bajnokságban versenyző hadházi csapatból NB II-es hajdúsámsoni csapatot szervezett.

Az edzések Debrecenben voltak, s a csapatot Sámsoni Farkasok néven versenyeztették. Ezzel párhuzamosan Hajdúhadház színeiben megyei bajnokságon is szerepeltek.

A sámsoni kaland egy évig tartott, Hajdúhadházon azonban ez alatt az idő alatt sem rendeződtek a terem problémák, így továbbra sem tudtak normálisnak mondható körülmények között edzeni és versenyezni. Keserűségükben Hontalan Farkasok néven indultak a 2002-2003-as megyei bajnokságon, ahol ezüstéremmel fejezték be a küzdelmeket. A bajnoki döntő Hajdúhadházon történő megrendezése áttörést jelentett a csapat számára, ekkortól újra szülővárosukban edzhettek.

A csapat 2003 őszétől Hadházi Farkasok néven szerepel a megyei bajnokságban. A bajnoki címet eddig még nem tudták megszerezni, de a bajnokság egyik legmeghatározóbb alakulataként minden évben dobogós, vagy dobogó közeli helyezéssel zárják a bajnoki küzdelmeket.

Palatábla
Csak a bejelentkezett felhasználók írhatnak üzenetet!
főni:
Lesz egy másik megbeszélés is. Hadházi fiatalokból formálódik egy közösség, amely tenni szeretne a településéért. Erre is várlak benneteket! Ez a kosaras megbeszélés előtt lesz. 11:00 órától, szintén a Műv.Házban.
ma 2:12
főni:
Szombaton a Műv.Házban lenne egy kis megbeszélés. 12:40-kor tudjuk kezdeni. Max egy óra - néhány fontos dolgot meg kell vitatnunk!
ma 2:09
t-mac01:
Nagy a szátok mint mindig:D Majd meglátom h mit fogtok alakítani:P
tegnap 20:57
kobe#8:
Csatlakoznék Szabicshoz nem kell a rinya :D:D
tegnap 20:08
bics:
nem kell rinyálni TomTom, mindig csak ebböl állsz ki!!!:D
tegnap 19:34
t-mac01:
Talán! Ne vegyetek rá mérget h fogok játszani.
tegnap 14:36
kobe#8:
Na még itt a végén lesz egy olyan meccsünk ahol teljes csapattal leszünk! :)
tegnap 13:27
t-mac01:
Majd meglátjuk h mennyit bír,nem akarom megerőltetni sem, de jó lenne ha nyernénk;)
tegnap 13:25
Geri:
Tom, nem kell erőltetni. Annyit játszol amennyit bírsz. De maga a jelenléteddel is sokat segíthetsz!
tegnap 12:44
t-mac01:
Jeee meccs!:) Megyek de nem vok teljes értékű játékos még mindig. Megnézzük mit bír a lábam.
tegnap 12:20
Copyright © 2008 hadhazifarkasok.hu - Minden jog fenntartva.
Oldaltérkép
Valid CSS! Valid XHTML 1.0 Transitional
Legenerálva: 0.009909 sec alatt